HATÁRTALAN TEHETSÉG TÁBOR

2018. JÚLIUS 22-28.

A Határtalan Tehetség Tábor – Vajdaság elnevezésű tehetséggondozó tábor a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósul meg 2018. július 22-28. között a Vajdaságban.

Összefoglalás: A Tábor programhete alatt 50 anyaországi és 50 vajdasági fiatal tehetséges diák 10 fős csoportokban önálló geolokációs applikációfejlesztési tevékenységet végez. Ennek során olyan magas hozzáadott értékű innovatív eszközt hoznak létre, amely a Vajdaságba érkező magyar látogatók számára komoly segítséget nyújt. A fejlesztést kontrollált mentorálás mellett, de saját tartalmakat létrehozva végzik. Cél a magyar-magyar kapcsolatok erősítése, a régió népszerűsítése és kataszterek elkészítése.

A tábor tartalma: Az egyhetes tábor keretében az előzetesen elkészített ’bianco’ platformot 10 fős csoportok 10 kategóriában fogják fejleszteni. A kategóriák kiválasztásánál figyelembe vettük a helyi adottságokat, a helyszínek, rendezvények, szokások ismertségét, a kulturális és tudományos örökséget és a turisztikai szempontokat. A csoportokat felkészített animátor vezeti, aki összefogja a csoport által vállalt kategória műszaki és tartalmi fejlesztési folyamatát. A csoport további tagjai ellátják a prezentációs, vizuális megjelenítési, programozási és tartalomfeltöltési feladatokat. A csoportok saját nevet adnak a kategóriáknak és az applikációnak is. Az applikáció fejlesztése mellett a diákok között kialakuló kapcsolati rendszer is fontos eleme a tábornak, ezért a csoportmunka mellett szabadidős programokat is szervezünk számukra.

 A tábor helyszínei és a tematikák: Az applikációfejlesztés célja, hogy a Vajdaságba érkező magyar látogatók számára olyan kényelmi szolgáltatást biztosítsunk, amelynek révén átfogó képet kapnak a természeti, kulturális és regionális geolokációs tartalmak sokféleségéről. Éppen ezért területi egységek alapján kerülnek besorolásra a 10 fős diákcsoportok, amelyeknek elsődleges feladata olyan tartalom létrehozása, amely tükrözi saját látásmódjukat, de leíró és vizuális formában alkalmas a régió bemutatására.

A csoportok témakörei és helyszínei:

1.csoport:
Szecesszió Szabadkán – Szabadka mai városképe mindössze 20 év alatt alakult ki a 19. század végén, de az új évszázad elején felépült jellegzetes szecessziós épületek tették különlegessé. Az időszak szimbólumaivá vált épültetek: zsinagóga 1902, városháza 1912, a palicsi fürdő együttese 1912

2. csoport:
Mindennapi Szabadka – Szabadka a Vajdaság északi részének regionális központja, meghatározó szerepe van a magyar identitás lokális megőrzésében. Az épített örökségen kívül, rengeteg izgalmas kulturális hagyomány érhető tetten a szabadkai mindennapokban. Megismerkedünk a helyi gasztronómiával a városi piacon keresztül, a helyi szokásokról, többnyelvűségről és a regionalizmusról ismerhetünk meg olyan érdekességeket, amely a turisták elől rejtve marad.

3. csoport:
Ludasi-tó környékének élővilága – A Ludasi tó és környéke a Vajdaság jelentős természetvédelmi területei közé sorolandó, az egyetlen megőrzött állapotban lévő pusztai tó Szerbiában. Számos élőhely típus fellelhető itt: vízi, mocsári, réti és sztyeppi élőhelyek. Ornitológiai szempontból is kiemelten jelentős számos madárfaj figyelhető meg a tó környékén: vörösgém, selyemgém, sitke és barkós cinege.

4. csoport:
Zenta kulturális és természeti feltérképezése – Zenta a vajdasági magyarság meghatározó helyszíne, Szabadkához hasonlóan jelentős nyomot hagyott a Tisza-parti város látképén a szecesszió. A mezővárosi jellegzetességek mellett a nyugat-európai történelmet meghatározó zentai csata emléke a mai napig tetten érhető a város életében.

5.csoport:
Pacsér szociográfiája, kutatási módszertan elsajátítása – Pacsér Észak-Bácska egyik különleges települése, amely kitűnő lehetőséget biztosít arra, hogy egy kistelepülés sokoldalúságát vizsgáljuk. Az archaikus helyi nyelvi szerkezetek a csigatészta készítő magyar gasztronómiai hagyomány, a lokális vallási szokások és a lila színű gyógyfürdő vize mind-mind izgalmas lokációs pontnak tekinthetők. Célunk, hogy egyetemi módszertani kutatással térképezzük föl a települést.

6.csoport:
Nemzetiségek egymás mellett élése a történelem és a néprajz szemüvegén keresztül – Topolya város és a közigazgatási területén fekvő Bajsa község gazdag történelme és néprajzi sokfélesége különleges kutatási terep. A középkori magyar romoktól a Kray-kastélyon át a topolyai tájházig nagyon sok lenyomatát láthatjuk a kulturális együttélésnek.

7. csoport:
Történelmi örökségek Újvidék környékén – Kastélyok, tájház és a béke kápolna – A vajdasági történelem meghatározó helyszíne az Újvidék közigazgatási területén fekvő Karlóca, ahol aláírták a török hódoltságot lezáró békeszerződést. A kutatási téma célja, hogy feltérképezzük azokat a meghatározó helyszíneket (pl.: a temerini Szécsen-kastély és a temerini tájház, futaki Hadik-kastély) amelyek lenyomatai a történelmi múltnak.

8. csoport:
Újvidék a regionalizmus az épített és kulturális örökség jegyében – Újvidék a Vajdaság közigazgatási központja és legnagyobb városa. ¬¬Újvidékre jellemző a kulturális sokféleség, nemzetiségek egymás mellett élése és a többnyelvűség. Ebben az izgalmas Duna-parti városban keressük azokat a meghatározó lokációs pontokat, melyek túlmutatnak a hagyományos turisztikai érdeklődés horizontján.

9. csoport:
A Titeli-hegy különleges természetvédelmi terület – A Titeli-hegy, mely a Vajdasági Bácska Dél-Keleti részében helyezkedik el, nem más, mint egy a talajtól 50 méteres magasságban, szigetszerűen kiemelkedő ellipszis alakú, közel 100 km2-en elterülő fennsík. A természetvédelmi terület gazdag élővilága mellett, a térség két meghatározó folyójának, a Dunának és a Tiszának a torkolatát térképezi fel a csoport.

10. csoport:
Fruska Gora nemzeti park – A magyarul Tarcal-hegységnek nevezett nemzeti park a Szerémség északi-részén, Újvidéktől délre található. A Vajdaság ékszerének is nevezik gyönyörű tájai miatt. A természetvédelmi területet különleges fekvése mellett kulturálisan évszázadok óta kiemelt figyelem és tisztelet övezi. Összesen 16 pravoszláv kolostor található a hegység területén, amelyek páratlan és egyedi értéket képviselnek.

A tábor programja:
07. 22., vasárnap
18.00 Érkezés Újvidékre, a szállás elfoglalása (Európa Kollégium)

07. 23., hétfő
08.00-09.00 Reggeli a szálláson
09.30-11.30 Plenáris előadások:
– Általános bevezetés (Vicsek Annamária + Gyenes Ádám) 30p
– Vajdasági regionalizmus a tudomány perspektívájából (Bódi Balázs) 30p
– Vajdasági regionalizmus a kultúra perspektívájából (Ránki Sára) 30p
– Az applikáció fejlesztés folyamata (a fejlesztő csapat egyik programozó mérnöke) 30p
12.00-13.00 Ebéd a szálláson
13.00-15.00 A csoportok első foglalkozása, az animátorok kialakítják a belső struktúrát, feladatokat kapnak a résztvevők
15.00-18.00 Városnézés
18.00-19.00 Vacsora a szálláson
19.00-22.00 Közös bemutatkozás

07. 24., kedd
08.00-09.00 Reggeli a szálláson (ebéd csomagot kapnak a diákok!)
09.00-10.30 Utazás az előre meghatározott helyszínekre
10.30-17.00 Adatgyűjtés felnőtt mentor segítségével
17.00-18.00 Utazás a szállásokra
18.00-19.00 Vacsora a szállásokon
19.00-21.00 Szabad program

07.25., szerda
08.00-09.00 Reggeli a szállásokon (ebéd csomagot kapnak a diákok!)
09.00-10.30 Utazás az előre meghatározott
10.30-17.00 Adatgyűjtés felnőtt mentor segítségével
17.00-18.00 Utazás Újvidékre
18.00-19.00 Vacsora két helyszínen
19.00-21.00 Szabad program

07. 26., csütörtök
08.00-09.00 Reggeli a szálláson
09.30-12.00 Adatfeldolgozás csoportokban, a saját prezentáció és a feltöltés előkészítése
12.00-13.00 Ebéd a szálláson
13.00-18.00 A csoportok véglegesítik saját dokumentációjukat, elpróbálják az előadást
18.00-19.00 Vacsora a szálláson
19.00-22.00 Közös program

07. 27., péntek
08.00-09.00 Reggeli a szálláson
10.00-12.00 Prezentáció
12.00-13.00 Ebéd a szálláson
13.00-18.00 Közös program
18.00-19.00 Vacsora a szálláson
19.00-22.00 Záró rendezvény

07. 28., szombat
08.00-09.00 Reggeli a szálláson
10.00- Utazás Budapestre

A tábor ingyenes, a résztvevőknek szállást és ellátást biztosítunk, 15-20 éves korosztályba tartozó tehetséges középiskolás fiatalok részére hirdetjük meg.

Jelentkezés: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdTrZ2Yhw5UOYY9KPrliJYOcUyCNV9c4fpF_VKJo14L7KX8Vg/viewform

 Jelentkezési határidő: 2018. július 16.

 Információk: Hortobágyi Lilla projektvezető. Elérhetőségek: hortobagyi.lilla@gmail.com, 06302612082

BESZÁMOLÓ A HATÁRTALAN TEHETSÉG TÁBOR – VAJDASÁG (2018) TÁBORRÓL

RÉSZLETES LEÍRÁS ÉS INFORMÁCIÓK

A Határtalan Tehetség Tábor – Vajdaság a Nemzeti Tehetség Program „a kiemelkedő tehetségű hazai és határon túli magyar diákok és pedagógusok tudományos tájékozottságának bővítéséhez, nemzetközi kapcsolatrendszerük fejlesztéséhez hozzájáruló programok támogatása” c. pályázatának köszönhetően valósul meg, az NTP-TKSZP-M-18-A-0002 sz. projekt keretében.

KAPCSOLAT

TIT Kossuth Klub Egyesület
1088 Budapest, Múzeum u. 7
+36 1 338 31 66
+36 1 411 08 46
info@kossuth-klub.hu

SOCIAL

Minden jog fenntartva © 2022 TIT Kossuth Klub Egyesület